Szex gátlások nélkül

Szex(i)

Mikor találkozunk valakivel, rögtön kiderül, hogy szexuálisan vonzódunk-e hozzá, vagy sem. Egyre többet találkozunk vele, egyre többet vagyunk nála, Ő pedig nálunk.


Mindketten érezzük, hogy nemsokára eljön az ideje annak, hogy kiderítsük szexuálisan is összeillünk-e. Ilyenkor sok nőben és férfiban megfordul az a gondolat, hogy vajon tetszeni fogok-e neki, és ha meglát meztelenül, akkor is kívánni fog? Sajnos rengeteg gátlás feljöhet ilyenkor bennünk, hiszen mégiscsak egy idegen embernek mutatjuk meg testünket és adjuk át magunkat neki lelkiekben is. Kétségtelenül ez egy fontos pillanat az életünkben.

Amint úrrá lesz a vonzalom rajtunk, és elfog a vágy, nem gondolunk arra, hogy a másiknak milyen a teste, sem, hogy milyen adottságai vannak. Ilyenkor csak egy számít, hogy a két test egyesüljön. Ne rontsuk el ezt a pillanatot idegeskedéssel és felesleges gondolatokkal, amik gátolnak abban, hogy elengedjük testünket és rábízzuk a másikra magunkat.
2166 a
Sokan a sötétre szavaznak, hogy úgy jobban le lehet küzdeni a félelmeket, hiszen párunk nem sokat lát belőlünk, de én azt mondom, hogy igazán szexi tud lenni, mikor a másikon látjuk, hogy megőrül a testünkért. Olyan önbizalmat adhat, amitől, olyan dolgokat is művelhetünk az ágyban, amit eddig talán sosem.

Ne féljünk megmondani, hogy mit szeretünk, mi izgat fel bennünket. Ha kell, irányítsuk párunk kezét oda, ahol jól esik az érintése. Sajnos senki sem gondolatolvasó, így egyszerűbb megmutatni, azokat a pontjainkat, ahol érzékenyebben reagálunk az érintésre, mint szeretkezés után úgy érezni, hogy nem volt túl jó, pedig lehetett volna. Sokszor több idő kell, mire összeszoknak a párok, de miért ne lehetne rögtön az első alkalom is csodálatos, főleg, ha rajtunk múlik.

Sose hagyjuk, hogy olyan történjen a paplan alatt, amit mi nem akarunk, csak a másik. Olyan nyomot hagyhat lelkünkben, mely további szexuális életünkre is kihathat a későbbiekben. Mondjuk meg, ha valami nem esik jól nekünk, a partnerünknek is jót teszünk vele, hisz nem gondolja majd azt egy másik alkalommal, hogy ezt kimondottan szeretjük, és nem kerülünk kellemetlen helyzetbe sem.

2166 b
Attól, mert új férfival létesítünk szexuális kapcsolatot, nem azt jelenti, hogy teljesen új oldalunkról kellene bemutatkoznunk, nyugodtan adjuk magunkat az ágyban olyannak, amilyenek valójában vagyunk, merjük megmutatni mire vágyunk, mi izgat fel minket és, ha úgy adódik, hogy a másik fél nem ezt szereti, vagy nem erre indul be, akkor valószínű nem Ő az, akivel érdemes megosztanunk az ágyunk és az életünk.

Ha teljes szexuális életet akarunk élni, akkor meg kell adni magunknak az esélyt, hogy ki is tudjunk teljesedni benne, és meg tudjuk élni nőiességünket. A szex nagyon fontos része egy kapcsolatnak, így lényeges, hogy át tudjuk adni magunkat, gátlások nélkül a másiknak.

Első alkalommal talán nehezebb megmutatnunk valódi önmagunkat szex közben, mert nem tudhatjuk a másiknak vajon mi a véleménye, arról, amit épp akkor teszünk, de én azt vallom, ha már a legelején nem működik valami, akkor azon később sem lehet segíteni. Mi pedig igenis élvezni akarjuk az együttléteket és nem azon agyalni, hogy vajon jó-e, ha ide tesszük, vagy, ha oda tesszük a lábunkat és a kezünket.

Merj felszabadult lenni már az első alkalommal is az ágyban, és meglátod, párod duplán meghálálja majd azt a következő, fergeteges szeretkezésetekkor.

Baci Lingerie

Baci Lingerie

Kapcsolódó cikkek

Dr. Hevesi Krisztina: A (tű)sarkamra állok

Egy francia pszichológus, Nicolas Guegue izgalmas kutatási területet választott: eredményei szerint a férfiak kitüntetett figyelemben részesítik a nőket a hétköznapokban, amennyiben a hölgyek magas sarkú cipőt viselnek.

Olvass tovább
Ne maradj le EXKLUZÍV tartalmainkról,
KÜLÖNLEGES kedvezményeinkről, EGYEDI ajánlatainkról!

Iratkozz fel, hogy elsőként értesülhess aktuális akcióinkról,
programjainkról, eseményeinkről, legfrissebb tartalmainkról!

Ne maradj le EXKLUZÍV tartalmainkról,
KÜLÖNLEGES kedvezményeinkről, EGYEDI ajánlatainkról!

Iratkozz fel, hogy elsőként értesülhess aktuális akcióinkról,
programjainkról, eseményeinkről, legfrissebb tartalmainkról!