4 szexpóz, amit a pasik inkább hanyagolnának

Szex(i)

Ha szexről van szó, a legtöbb pasinak általában bejön az, amit te is szeretsz. Ennek ellenére úgy gondoltuk, hogy vannak olyan pozíciók, amik kevésbé kedveltek a férfiak körében.

Ezért egy felmérés keretében megkértünk 724 Men’s Health Facebook követőt, hogy tárják fel előttünk az igazságot a szexpózokkal kapcsolatban: mi az, amit nagyon nem szeretnek és miért.

A felmérésben a férfiak 37%-a állította, hogy még sosem próbált olyan pózt, amit nem szeret. Tényleg.

2302

Ennek ellenére a srácok nagy része azt mondta, hogy volt már részük borzasztó élményekben e téren – konkrétan az álló és kanál-pózokban.

Na de mégis mi kifogásuk lehet a pasiknak egy jó kis álló pózban lenyomott menet ellen? A válaszok alapján a probléma kétségtelenül az elhelyezkedés nehézségéből adódik:

“Lehet, hogy mindketten túl alacsonyak vagyunk? Nem sikerült belőni a jó szöget – a párom nem tudta eléggé kidugni a popóját” – írja az egyik válaszadónk.

Egy másik szerint: “A köztünk lévő magasságbeli különbség miatt nem megy a dolog.”

“Furcsa volt az egész szituáció, a végén azon vettem észre magam, hogy lábujjhegyen állok.”

A kanál-pózhoz:

“Fájt, mert meghajlott a péniszem.”

“Fura érzés, mintha nem tudnál mozogni és igazán élvezni a szexet.”

A legáltalánosabb indok, ami miatt a pasiknak nem jön be egy pozíció, a furcsa vagy nehézkes megvalósítás volt.

További pozíciók, amikért nincsenek oda a srácok például a fordított lovagló vagy a 69-es póz. Ízlések és pofonok…

A felmérés végén a férfiak kedvenc pózára is kíváncsiak voltunk. Dobpergéééés…..ééés a nyerteeees a kutyapóz! A válaszadók körülbelül 38 százalékának ez a pozitúra jön be a legjobban az összes közül. A misszionárius bőven lemaradva foglalja csak el a második helyet.

Szóval honnan tudhatod, ha egy pozíció annyira nem jön be egy srácnak? A pasik nagyobb része (51 százalék) adta azt a választ, hogy már volt olyan helyzet, amikor ezt megemlítették – azonban 49 százalék eddig csendben maradt a preferenciáival kapcsolatban.

Bár a férfiaktól nem idegen, hogy olyan helyzetekben is kitartóan szeretkezzenek, amelyeket nem kimondottan élveznek, a szex sokkal élvezetesebb, ha nem csak túl vagytok rajta. Beszéljétek meg, hogy mi az, amit az ágyban kedveltek vagy épp nem annyira, és ne felejtsétek el ezeket a következő együttlétekkor sem.

 

 

 

Kapcsolódó cikkek

Dr. Hevesi Krisztina: A (tű)sarkamra állok

Egy francia pszichológus, Nicolas Guegue izgalmas kutatási területet választott: eredményei szerint a férfiak kitüntetett figyelemben részesítik a nőket a hétköznapokban, amennyiben a hölgyek magas sarkú cipőt viselnek.

Olvass tovább
Ne maradj le EXKLUZÍV tartalmainkról,
KÜLÖNLEGES kedvezményeinkről, EGYEDI ajánlatainkról!

Iratkozz fel, hogy elsőként értesülhess aktuális akcióinkról,
programjainkról, eseményeinkről, legfrissebb tartalmainkról!

Ne maradj le EXKLUZÍV tartalmainkról,
KÜLÖNLEGES kedvezményeinkről, EGYEDI ajánlatainkról!

Iratkozz fel, hogy elsőként értesülhess aktuális akcióinkról,
programjainkról, eseményeinkről, legfrissebb tartalmainkról!