Van olyan ember, aki azt hiszi, hogy a kísértés sosem fogja utolérni. De aztán megtörténik. A kérdés, hogy ilyenkor ellen tud-e állni annak, vagy enged és borul a megszokott élete. Vasakarat kell hozzá? Nem, csupán szeretet, tisztelet, lelkiismeret…
Sokaknak sikerül megtalálniuk életük párját, a kapcsolat elején megvan a tűz, a vibrálás, minden, ami szükséges a boldogsághoz. Majd egyszer csak eltelik egy év, kettő, vagy éppen több, és a szerelem már kevésbé vagy egyáltalán nem lángol.
Nem kell, hogy bármi baj legyen a kapcsolatban, elég hogy kiismerjük párunkat, megszokjuk jelenlétét. Tehát hiányzik az a kis valami. Majd jön egy ismeretlen, vagy éppen régi ismerős és belül megmozdul valami. Eleinte nem érdekel minket, majd egyre többet foglalkozunk vele.
Kísértés támad bennünk, hogy megszerezzük őt. Lehet, minden megvan a párunkban, mégis úgy érezzük, hogy szívesen töltenénk több időt ezzel a harmadik személlyel, vagy akár osztanánk meg ágyunkat vele.
Senki se gondolja azt, hogy a kísértést ki lehet kerülni. Mint ahogy a szerelem sem elhatározás kérdése, így a kísértést sem mi döntjük el, hogy jön-e avagy nem.
Az ellenállást annál inkább mi befolyásoljuk. Lehet miénk a legharmonikusabb kapcsolat a világon, akkor sem vagyunk védve a kísértéstől, maximum tökéletes az ítélőképességünk, és képesek vagyunk az eszünkre hallgatni a kritikus pillanatokban.
Ha elérkezett az a személy, aki szívünk ajtaján kopogtat, pedig van párunk, akit szeretünk, érdemes a következőket végigfuttatni a fejünkben.
Reálisan gondoljuk át, mit ér a jelenlegi kapcsolatunk. Mi a jó, esetleg mi a rossz benne. Fontos, ha mi magunk is arra húzunk, hogy ellen kell állni, akkor keressünk rengeteg jó tulajdonságát a jelenlegi partnernek.
Legyen akármilyen apróság, ami felvidít bennünket, nem tudnánk tőle megválni. Hajlamosak vagyunk kísértéskor felruházni a harmadik felet olyan tulajdonságokkal, amiket nem tudjuk tartalmaz-e személyise, mindenesetre mi nagyon szeretnénk, hogy meglegyen benne. De ez nem azt jelenti, hogy meg is van. Majd jusson eszünkbe, hogy jelenlegi kapcsolatunk eleje milyen csodás volt, és ha egy újat kezdünk, lehet, jól választunk, de senki nem ígéri, hogy nem köt ki egy idő múlva ugyan ott, ahol most van.
Majd nézzük meg azt is, mit tesz értünk a párunk. Lehetséges, hogy a kísértő nem hiába bukkant fel, nem kapunk meg már semmit sem mostani kapcsolatunktól, és elvárásainkból sem igazán tudunk lejjebb adni. Viszont ha ez az eset nem áll fent, akkor képzeljük magunkat a párunk helyébe. Mit szólnánk mi mindehhez, hogy a jól működő kapcsolatunkat ő akarná felrúgni mindenféle kísértés miatt?
Meg kell tanulni, hogyan tudunk ellenállni a csábításnak.
A mai világban pedig nagyobb a veszély, mint évtizedekkel ezelőtt. Megjelent a világháló, ami könnyedén lehet a kísértés hálója is. Személytelenül, névtelenül, titokban könnyebb ismerkedni, emellett gondolhatnánk, ha nincs fizikai érintkezés, nincs megcsalás sem. A csábítás genetikailag mindenkibe kódolva van, csak a szint eltérő. Tudni kell magunkról és párunkról is, hogy a hűtlenségi fokozatok bármelyikét is hogy élnénk, vagy élné meg. Itt lép közbe a lelkiismeret.
Ha fontosabb annál a párunk, hogy egy újabb trófeát ejtsünk vagy egónkat növeljük egy új skalppal, akkor képesek leszünk ennek ellenállni. Ha tisztában vagyunk a másik elvárásaival, mégis lépéseket teszünk egy másik fél iránt, akkor pedig megjelenik a lelkiismeret (jobb esetben).
A bűntudat figyelmesebbé tehet minket, többet kedveskedünk párunknak, ami felhívja a másik fél figyelmét, hogy valami történik a háta mögött.
A lényeg, ha nagy a kísértés, ne ész nélkül vágjunk bele. Ilyenkor csakis veszthetünk. Gondoljuk át, nekünk mi számít megcsalásnak, és azt is, hogy ha ezt a másik fél tenné velünk elviselnénk-e? Mert egy kapcsolatban két fél van, és igazán luxus csupán a saját érdekünket nézni.
