Anélkül is tudunk bronzosan ragyogó hatást elérni, hogy kitennénk magunkat a nap káros sugarainak.
Ilyenkor nyáron szinte az összes sminkmárka piacra dobja saját bronz kollekcióját, válogathatunk kedvünkre a szebbnél szebb és változatosabb termékek között.
Rengeteg formában és állagban állnak rendelkezésünkre. Választhatunk matt, selyemfényű vagy csillogó verziót is.
– Préselt, kompakt bronzosítók
– Por állagú bronzosítók
– Krémes bronzosítók
– Folyékony bronzosítók
Ügyeljünk azonban arra, hogy az alkalomhoz illőt és persze a saját bőrtónusunknak megfelelő színű bronzosítót válasszuk. A csillogót inkább estére, míg a selyemfényűt használhatjuk bátran nappalra is.
A por állagú bronzosítót a legszebben nagyfejű púderecsettel tudjuk felvinni, a folyékony, vagy krémes termékeket akár az ujjunkkal, vagy szivaccsal is eloszlathatjuk, nagyon természetes hatást érhetünk el. Figyeljünk rá, hogy jól eldolgozzuk mindenhol, hogy ne maradjanak éles vonalak.
Vigyünk fel, az arccsontra, kicsit az orrnyeregre és az állra, a halántékra, homlokra a hajtövekhez, itt jól dolgozzuk el, hogy ne maradjon világos csík. A bronzosítással ne álljunk meg az arcunknál, ne hagyjuk ki a nyakunkat, nyitottabb ruháknál a dekoltázsra és a vállunkra is vigyünk nyugodtan egy kis bronzos ragyogást.
Legyen harmonikus az összhatás, mindig törekedjünk a természetesre, ne essünk túlzásokba.
A szemhéjra is használjunk bronzos árnyalatot, az alsó szempillasort egy barna szemhéjpúderrel tegyük intenzívebbé, a pillákat hangsúlyozzuk fekete szempillaspirállal, igazítsuk meg a szemöldököt, egy kevés pirosítót tegyünk az orcákra és natúr szájfénnyel tehetjük tökéletessé a sminket.
Szilvásy-Tuboly Klaudia – sminkes