Számmisztika extra: erotikus számok, avagy így csábíts!

Lelkierő,Szex(i)

Vannak, akik érintésre, vannak, akik illatokra, és vannak, akik látványra reagálnak jobban, azaz ettől jönnek izgalomba. Ezen belül is nagy eltérések lehetnek.

Persze nem mindegy a nem, a kor és a kultúra sem, de mégis meg lehet határozni típusokat, csoportokat. Ehhez hívhatjuk segítségül a számmisztikát.

A számmisztika által nyújtott önismeret sok-sok szempontból fontos és támogató tudás. Egyrészt: ha ismerjük magunkat, akkor előre tudjuk, hogy mi irritál és mi izgat minket. Másrészt: valóban igaz, hogy ha önmagunkat megismerjük, akkor könnyebb a partnerünket is ki-, illetve megismernünk. Mindez az erotikában, az intim helyzetekben a siker kulcsa.

Lássuk most, hogy a számmisztika milyen erogén zónákat állapít meg a különböző számoknál, vagyis mi az, amire mi és a partnerünk a legérzékenyebben reagálunk!

1-es (mindenki 1-es, aki 1-jén, 10-én, 19-én vagy 28-án született)

Az 1-es elsődleges érzékszerve a szeme, vagyis a látvány mindennél fontosabb a számára. Ebbe beletartoznak a színek, a fények és a mozgás is. Az 1-es szereti az új élményeket, ezért jó, ha a hálószobában olyan környezetet teremtünk, amely sejtelmes és szokatlan.

Bátran kísérletezzünk, legyünk kreatívak! Térjünk el a hagyományostól! Kipróbálhatunk jelmezeket, vagy felvehetünk olyan ruhadarabokat, amelyek viccesek, és izgató a látványuk. Ne feledjük, hogy bármi megengedett a szenvedélyes pillanatokban, ami mindkét félnek jólesik.
Izgató színek: arany, bronz, aranysárga, narancsszín, barna, bronzbarna.
Izgató illatok: gyömbér, szegfűszeg, rozmaring, narancs, citrom, kókusz.
Izgató ízek: csípős, fűszeres ízek – gyömbér, kurkuma, citrom, méz, szegfűszeg, narancs, citrom, kókusz.

2-es (mindenki 2-es, aki 2-án, 11-én, 20-án vagy 29-én született)

A 2-es érzékeny és félénk is egyben. Valószínűleg a kapcsolat elején még bizalmatlan is, ezért a szemét sokáig nem meri behunyni, de szerencsére az érzékenysége az érzékszervi izgathatóságot is jelenti.

A simogatásra, a finom érintésre jól és gyorsan reagál, ugyanígy a hőmérséklet-változásra is, de nem szabad szélsőségekkel sokkolni: pl. jégkocka vagy forrókő-masszázs. Nála a fokozatosság és a gyengédség a siker kulcsa.

Ha kísérletezünk, akkor csak óvatosan és őt megkérdezve tegyük. Ne erőltessünk rá semmit!
2242 e
Izgató színek: fehér, zöld, kék, ezüst és a vízszínek.
Izgató illatok: vanília, szilva, majoránna, cikória.
Izgató ízek: vanília, dinnye, dió, körte, ringló, saláta, lazac, halfélék.

3-as (mindenki 3-as, aki 3-án, 12-én, 21-én vagy 30-án született)

A 3-as játékos és vidám. Szívesen benne van minden érdekes dologban, mert nyitott, kíváncsi és előítélet-mentes. Nyitottsága ellenére egyértelműen kijelenthető, hogy a hallása az erogén zónája. Fontosak számára a hangok: a partnere orgánuma, a zene és minden más zaj, ezért elsődleges, hogy intim együttlétekkor megtaláljuk a megfelelő zenét.

Ebben kikérhetjük a véleményét. Ezenkívül nagy jelentősége van annak, hogy hogyan és milyen szavakat suttogunk a fülébe, és persze az sem mindegy, hogy mennyire hangosan tesszük. Lehet, hogy a halk hangok izgatóbbak…

Izgató színek: lila, rózsaszín, kék, piros.

Izgató illatok: menta, bodza, citromfű, zsálya.

Izgató ízek: menta, bodza, hárs, kapor, cseresznye, savanyúságok.

4-es (mindenki 4-es, aki 4-én, 13-án, 22-én vagy 31-én született)

A 4-es józan és fegyelmezett. Nem könnyen veszti el az eszét. A szenvedély csak akkor lehet úrrá rajta, ha teljesen megbízik a partnerében. A kezdet kezdetén és később is fontosak számára az illatok, illetve a szagok. Jól tájékozódik a szaglása révén, emiatt is van olyan nagy jelentősége az ápoltságnak.

A tisztaság a legfinomabb illat számára. Ha elnyertük a bizalmát, akkor kössük be a szemét gyengéden, és szagoltassunk vele különböző illatokat! Legyen az a játék, hogy ki kell találnia, mi az! De emellett az is fontos, hogy milyen parfümöt használunk.

Izgató színek: homokszín, zöld, barna, szürke, bézs.
Izgató illatok: ginszeng, naspolya, málna, szeder.
Izgató ízek: ginszeng, naspolya, málna, szeder, datolya, keserű csoki, sonka.

5-ös (mindenki 5-ös, aki 5-én, 14-én vagy 23-án született)

Az 5-ös igazi tüzes szerető. Nemcsak szenvedélyes, de joviális és jó humorú is. Minden kalandban benne van. Nem szeret unatkozni, ezért folyton keresi az izgalmakat. Nem bánja, ha akadályokat kell leküzdenie. Mindent imád intenzíven csinálni.

Az érzékszerveit is fokozottan kell ingerelni ahhoz, hogy izgalomba jöjjön, sőt az az igazi, ha egyszerre több inger is éri. Kedvel mindent, ami különleges, egzotikus, és távoli kultúrákat idéz. Épp ezért remek ötlet egy illatos, olajos masszázs, amelyet egy csokifondü előz meg, miközben finom zene szól.

Izgató színek: ezüstszürke, jégkék, fémes, csillogó színek.
Izgató illatok: gesztenye, őszibarack, rebarbara, szőlő.
Izgató ízek: gesztenye, őszibarack, kivi, kukorica, szőlő, körte.

6-os (mindenki 6-os, aki 6-án, 15-én vagy 24-én született)

A 6-os igazi gourmand. Minden érzékszerve rendkívül kifinomult, ahogy az ízlése is. Érdemes hallgatni rá. Ő mindig a legjobbat javasolja. Tudja, mitől döglik a légy. Másokat jól tud kényeztetni, akár ételről, italról, illatokról, divatról vagy erotikáról van szó. Természetesen ő maga is élvezi, és hagyja, hogy őt kényeztesse a partnere.
2242 g
Érdemes egyszerre több „fronton” dédelgetni. Ha a kedvében akarunk járni, akkor vegyünk neki illatos ajándékot, és lepjük meg egy gyertyafényes vacsorával is. Ő ezt nem fogja túl szentimentálisnak tartani.

Izgató színek: kék, rózsaszín, narancsvörös.
Izgató illatok: levendula, fahéj, alma, mandula, narancs.
Izgató ízek: füge, banán, alma, körte, szilva, narancs, barack, csokoládé és az édes ízek.

7-es (mindenki 7-es, aki 7-én, 16-án vagy 25-én született)

A 7-es hajlamos az aszkézisre. Azt vallja, hogy az ember nem élhet a vágyainak, és a gyönyör megszerzése nem lehet célja. Mindazonáltal ő is szereti a finom dolgokat. Ha kap elég időt, és megbízhatónak ítéli meg a partnerét, akkor lassan, de rávehető bizonyos erotikus játékokra.

Ezeknek legyen intellektuális vonatkozása is, mert számára az egyik legjobb előjáték egy érdekes beszélgetés vagy agytorna, mint például a sakk vagy hasonló szellemi kihívást jelentő társasjáték. Számára az intimitás szent és sérthetetlen, ami csak két emberre tartozik.

Izgató színek: kék, fekete, szürke.
Izgató illatok: szegfűszeg, szőlő, alma, boróka.
Izgató ízek: káposzta, torma, zeller, burgonya, dió, szőlő, alma, banán, aszalt gyümölcsök, libahús, hering, tojásrántotta.

8-as (mindenki 8-as, aki 8-án, 17-én vagy 26-án született)

A 8-as versengő, sportos és energikus. Folyton szüksége van valami kihívásra vagy elérendő célra ahhoz, hogy jól érezze magát a bőrében. A szerelem és az erotika az egyik terület, ahol ezt kiélheti. Érzékszervei ilyenkor felfokozottan működnek.

Minden idegszála pattanásig megfeszül, de ez az ő számára nem kellemetlen. Ha el akarjuk csábítani vagy el akarjuk varázsolni, akkor teremtsünk izgató hangulatot. Ehhez használjunk pörgős zenét, mécsest, finom ételt és utána illatos masszázst, de egymást etetni is kellően izgató játék.
2242 b
Izgató színek: vörös, fekete, méregzöld, sötétkék, lila.
Izgató illatok: gyömbér, zsálya, egres, áfonya, füge.
Izgató ízek: csili, fokhagyma, gyömbér, torma, paprika, bors, egres, áfonya, füge, kaktuszgyümölcs, madártej, rizs, szardínia.

9-es (mindenki 9-es, aki 9-én, 18-án vagy 27-én született)

A 9-es idealisztikus, álmodozó, költőlélek. Tele van tervekkel, amelyek mindig azt célozzák, hogy minél többen érezzék jól magukat. Ő nem képes csak önmagára gondolni, ezért – bár jólesik neki – sokszor meglepődik, ha a partnere a kedvében akar járni, és megkérdezi, hogy mit szeretne.

Minden érzékszerve éles. Remek a hallása is, és a szaglása is. Szereti behunyni a szemét, és átadni magát egy szebb, békésebb jövőképnek. Így a zene teljesen el tudja varázsolni, és közben megnyugtatni, vagy erotikusan felizgatni. Például francia sanzonok, ahol beszélnek is.

Izgató színek: a kék minden árnyalata, mint például tengerkék, kékeszöld, türkiz.
Izgató illatok: dinnye, szilva, rebarbara, papaja.
Izgató ízek: spárga, alga, hagyma, dinnye, szilva, rebarbara, papaja, rizs, sajt, tej, savanyú káposzta.

11-es (mindenki 11-es, aki 11-én vagy 29-én született)

A 11-es nagyon fura figura. Sose azt teszi vagy kívánja, amit az emberek szoktak. Ő mindig mást és másképp csinál. Párkapcsolatban nem lehet mellette unatkozni, és nem szabad hagyni, hogy ő unatkozzon. Folyton játékos, extrém helyzeteket kell teremteni. Randizni vagy szeretkezni sem szabad kétszer ugyanott.

A kreativitás a legfontosabb erény, amelyre szükségünk van, ha egy 11-est akarunk elcsábítani vagy megtartani. Érzékszerveik közül a hallásuk és a látásuk a legérzékenyebb. Így jó ötlet például egy erotikus filmet megnézni előjátékként.

Izgató színek: jégkék, acélszürke, hideg, fémes színek vagy sokkolóan élénk, fluoreszkáló színek.
Izgató illatok: mandula, dió, kivi, kakukkfű.
Izgató ízek: borsfű, kakukkfű, mandula, dió, kivi, zeller, fekete retek, fácánhús, kacsahús, angolna.

22-es (mindenki 22-es, aki 22-én született)

A 22-es igazán „bevállalós”. Nem ijed meg a saját árnyékától, sőt keresi és imádja a veszélyes helyzeteket. Számára az izgalom létkérdés. Ha nem loboghat, nem él. A szenvedély természetes állapota, ezért akkor érzi igazán jól magát a bőrében, ha például szerelmes. Ilyenkor minden érzékszerve intenzív állapotban működik.

Különösen a tapintás és a szaglás nagyon érzékeny, erogén területe. Azonnal reagál, ha például a partnere hozzáér. A simogatásnak nem kell túl finomnak lennie. Lehet egy kicsit vadabb, mert ez számára a szenvedély fokmérője…

Izgató színek: vérvörös, izzóvörös.

Izgató illatok: áfonya, füge, kedvenc ételének az illata.

Izgató ízek: torma, fokhagyma, póréhagyma, gomba, retek, áfonya, füge, füstölt angolna, majonézes torma, tintahalkarikák.

 

Kapcsolódó cikkek

Dr. Hevesi Krisztina: A (tű)sarkamra állok

Egy francia pszichológus, Nicolas Guegue izgalmas kutatási területet választott: eredményei szerint a férfiak kitüntetett figyelemben részesítik a nőket a hétköznapokban, amennyiben a hölgyek magas sarkú cipőt viselnek.

Olvass tovább
Ne maradj le EXKLUZÍV tartalmainkról,
KÜLÖNLEGES kedvezményeinkről, EGYEDI ajánlatainkról!

Iratkozz fel, hogy elsőként értesülhess aktuális akcióinkról,
programjainkról, eseményeinkről, legfrissebb tartalmainkról!

Ne maradj le EXKLUZÍV tartalmainkról,
KÜLÖNLEGES kedvezményeinkről, EGYEDI ajánlatainkról!

Iratkozz fel, hogy elsőként értesülhess aktuális akcióinkról,
programjainkról, eseményeinkről, legfrissebb tartalmainkról!