11 dolog, amit a boldog párok sohasem csinálnak

Lelkierő

 Vagy legalábbis nem túl gyakran…Ezekből meríthetsz ötleteket, hogy még jobb legyen a párkapcsolatod!

1. Nem panaszkodnak a kapcsolatukról

Inkább egymással közlik, ha valami probléma merül fel, mintsem hogy a barátaikhoz vagy a családtagjaikhoz rohannának. Így egy csomó negativitástól megkímélik magukat, ráadásul lehetőség nyílik a megoldásra.

2. Nem hasonlítgatják magukat másokhoz

Úgy fogadják el saját magukat és a másikat, ahogy vannak. Tudják, hogy az összehasonlítás semmiképpen sem reális, de nem is igazságos. Abból csak bizonytalanság sülhet ki, hiszen a külső mérce eleve magában foglalja a kudarc érzését.

2073 E

3. Nem játszanak áldozatot

Vállalják a felelősséget a saját érzéseikért és a kapcsolaton belüli szerepükért. Nem hibáztatják a másikat a tulajdon problémáikért. Nem félnek kérni, ha szükségük van valamire, és nem akarnak szánakozást kicsikarni a társukból.

4. Nem veszik magukat túl komolyan

A boldog párok tudják, hogyan lehet örömtelien élni a hétköznapokat. Rendszeresen időt szakítanak a közös időtöltésre, és nagyon sokat nevetnek. Ha citromot kapnak az élettől, együtt facsarnak limonádét belőle.

2073 ggg

5. Nem kritizálnak feleslegesen

Építő jellegű kritikának minden kapcsolatban helye van. De az igazat megvallva a kritikák 90%-a nem tartozik ebbe a kategóriába. A boldog párok egyébként tudják, hogy finom ösztönzéssel sokkal jobban rá lehet terelni a másikat a helyes útra.

6. Nem söprik szőnyeg alá a pénzügyeket

A pénz fontos, kell a mindennapokhoz. Aki úgy tesz, mintha semmi jelentősége nem lenne, vagy nem is hajlandó róla beszélni, abban rengeteg feszültség fog felgyülemleni. A boldog párok tagjai korlátok nélkül képesek egymással kommunikálni – akár baj van, akár bőség.

Boldog párkapcsolat

7. Nem akarnak gondolatolvasók lenni

A boldog párok inkább beszélnek az érzéseikről, mintsem hogy szavak nélkül próbálnának a másik fejébe látni. Így egy csomó félreértést elkerülhetnek tehát alapvetően kevesebb a fel nem vállalt konfliktus és a nyílt veszekedés is.

8. Nem fecsegnek el mindent

Talán furcsán hangzik, de a legboldogabb pároknak is vannak egymás előtt titkaik. Persze, itt nem olyasmire kell gondolni, ami árthat a kapcsolatnak. Hanem mindennapi apróságok megtartására, amik nem feltétlenül érdeklik, illetve csak terhelnék a másikat.

2073 F

9. Nem játsszák túl a szerepüket

Oké, hogy vannak férfi és női dolgok az életben, de nem dől össze a világ, ha neked kell beverni egy szeget a falba, vagy éppen a párod mosogat el. Sőt, az efféle kivételek pont erősítik a szabályt, tehát nincs értelme kőbe vésve kezelni őket.

10. Nem nyaggatják a másikat

Makacs nyaggatással is el lehet érni dolgokat, ám korántsem biztos, hogy a megfelelő eredménnyel. A nyomásgyakorlásnak ennél kifinomultabb módja is van, ha szeretnéd rávenni valamire a párodat. Egyébként az a legjobb, ha nem akarjátok egymást rávenni semmire, mert tiszteletben tartjátok a másik döntését.

Boldog párkapcsolat

11. Nem akarnak álompár lenni

Pont azok a párok a legboldogabbak, akiknek eszébe sem jutna az „álompár” kifejezést használni magukra. Az álompároktól ugyanis elvárják, hogy folyton rózsaszín ködben lebegjenek, míg a hús-vér boldog szerelmesek a szürke hétköznapokkal is sikeresen megküzdenek.

(sav)

Kapcsolódó cikkek

Dr. Hevesi Krisztina: A (tű)sarkamra állok

Egy francia pszichológus, Nicolas Guegue izgalmas kutatási területet választott: eredményei szerint a férfiak kitüntetett figyelemben részesítik a nőket a hétköznapokban, amennyiben a hölgyek magas sarkú cipőt viselnek.

Olvass tovább
Ne maradj le EXKLUZÍV tartalmainkról,
KÜLÖNLEGES kedvezményeinkről, EGYEDI ajánlatainkról!

Iratkozz fel, hogy elsőként értesülhess aktuális akcióinkról,
programjainkról, eseményeinkről, legfrissebb tartalmainkról!

Ne maradj le EXKLUZÍV tartalmainkról,
KÜLÖNLEGES kedvezményeinkről, EGYEDI ajánlatainkról!

Iratkozz fel, hogy elsőként értesülhess aktuális akcióinkról,
programjainkról, eseményeinkről, legfrissebb tartalmainkról!